A sok verseny, meg folyamatos itthoni síelések közepette azt gondoltam, hogy így szezon vége felé menjünk ki Krumplifaluba, és pályasízzünk a gyerekekkel 3 napot, itt a márc 15! Csütörtök délután sikerült elindulnunk nem is olyan későn. Manura rácsörögtem Graz után, hogy erősen közeledünk. Egyből mondja, hogy a Site É-i falán mászott egy elég jó utat 2 szlovén a minap 9óra alatt. Nyáron ez V+ fal, de most alul nagyon jók a viszonyok, szuper firn van benne. Mivel a hülye ötletekre szinte teljesen bizonyos, hogy azonnal pozitívan reagálok, meg is beszéltük, hogy reggel 4-kor ébreszt, és megyünk mászni. Síelésnek péntekre annyi.

Leparkoltunk 6-kor Tamarban a sísáncoknál, felkullogtunk a beszállásba kb. 2,5óra alatt. f9… talán mi is felérünk 10óra alatt, és akkor még talán derengeni fog. Reméljük. Jól ment az eleje, noha nem lehetett biztosítani. Volt egy 20m függőleges felszökés, amin Manu szépen felmászott. Teljesen nyugodtan viseltem, de ha esett volna tuti kitép a standból, és megyünk le együtt. Igazi aerob mászás, rohanok fel csőgázon, mihelyst megáll a kötél. A könnyebb részen meg sem várom hogy ordítsa „stand”. 500m az út, az alsó 200 nehéz, de jók a viszonyok, utána egy hosszú rámpa van, amin viszont sok a hó, nagyon sokat kell taposni. Itt persze végig én megyek elől, csinálom a nyomot, ez az én pályám. Fújtatok kegyetlenül, de beosztom a kaját, egyszerre max 1cm műzliszeletet eszem meg. Hoztam 2db-ot, meg tartalékba egy dióscsigát. Vizet is vagy 3dl-t vittem egy félliteres palackban. Nagyon nehéz a teteje, nem kell a pluszsúly. Tiszta volt az ég, -5 körül lehetett, szél max 25-30km. Szuperek a viszonyok, álmodni sem lehetne jobbat. A nagy döngetésben el is rontom, belemászok egy rövid kéménybe, amit kerülni kellene, jöhetek vissza, fél óra elmegy.  Aztán végre odaérünk az igazi nehézséghez, egy kötélhossz kémény. Alul sima fal, majd egy nagyon szűk kémény. Manu elindul a standból, én meg nézem, hogy itt én nem nagyon jutok fel. Aztán eltűnik, de iszonyat lassan megy a kötél. Fázom. Én jövök. A gondoltnál könnyebben vergődöm fel a sima táblán, és a kéményben is haladok. De minden erőm kell a mászáshoz, a haladvány meg nagyon karcsú. Kicsi a hely, és folyton forogni kell benne, alig férek. A vállamban a 2 csavar ilyenkor nyom igazán. Fél óra kell csak nekem ehhez a kötélhosszhoz.  Egy helyen a friends-be kell akasszam a csákányt, nem megy máshogy. Felérek, szakad rólam a víz, teljesen kikészültem, de hát innen már könnyű….nem? De. Egy rövid kötélhossz erejéig nem nehéz, de utána már semmi jég nincs a falban, csak a sima szikla. Itt Manu is eltököl, közben besötétedik. 2x kiesik a falból, a másodiknál vagy 7-8m-t zuhan, de megvan. Én úgy állok a feladathoz, hogy itt most nagyon fel kell menni. Vergődöm 10p-t erőből, de nem megy. Kitépek egy éket is, beleesek. Sötét van, lógok a kötélben, de lenyugszom. Gondolkodok, kicsit máshogy próbálom, és sikerül.  Felérek, látjuk a végét, de még nem látjuk az utat, hátha jön még nehézség. De már nem jön, csak a rengeteg taposás. 11órát másztunk, fennt vagyunk, ölelkezünk, mehetünk haza. Neked van kajád? Neki nincs, mert csak 1db műzliszeletet hozott, azt ebédelte. Jó akkor itt a dióscsiga, fél óránként eszünk 2-2cm-t.  

Merre kell menni? A gerincen kell menni Dny felé, majd sréhen le, majd vissza a nyeregbe, ahol le lehet ereszkedni. Elég hamar elrontjuk, és a holdfényben nem tudjuk merre vagyunk. Éjjfél felé nézegetem a térképet, és mint valami vígjátékban:  huss kifújja a szél a kezemből. Egy ideig még halljuk ahogy zörgeti a szél a sziklákon-havon, de hamar elhal a hangja.  Azt azonban sikerül kideríteni, hogy ha Lemegyünk a Dk-i oldalon, akkor utána rohadt sokat kell körbe autókázni, és ebben a völgyben sincsen nagyon senki. Visszamászok egy hágóba, belenézek. Talán ez az? Elborzaszt az a végtelen fekete mélység ami felett állok. Tudom, hogy itt nem tudunk leereszkedni, de sokáig bámulom a semmit. Visszaszaladok Manuhoz, aki ekkor már csak totyorog. Elindulunk le a D-i oldalon. Ez a kuloár elejinte még 45fokos, a végén 60, én már a falnak fordulva csákányozok lefelé, de Manu baktat lefelé töretlenül. Aztán megáll, és kéri a kötelet. Fal. De kár, ez nem kéne itt legyen. Kizárt hogy felmenjen, kéri a kötelet. Elég egy. Van egy régi szeg, azon ereszkedik egy picit, de hamar jön vissza hogy kell a másik is. A két kötéllel bőven megvan a függőleges rész, elcsomagoljuk, baktatunk tovább. Teljes nyugalom száll meg, noha nem tudjuk merre vagyunk, és nem nagyon van mit enni. Az italt már egy ideje a hasunknál olvasztott hó adja. De jó az idő, komfortzónámban vagyok a nehézségek ellenére. Felmegyek a következő hágóba is, biztos vagyok benne, hogy itt tudunk beereszkedni a Kugy kuloárba. Kéne legyen jelzés, de nincsen. Van egy kőemberke. Amig Manu felcammog, oda-vissza bejárom a hágót, hátha van jel valahol. Semmi.  Itt túristaút kéne legyen, és klettersteig kiabálja, az akkor már vehemes szélben. Leülünk, eszünk egy picit, és elindulunk lefelé. Határtalan az öröm, mikor észreveszek egy jelet. Sajna a klettersteig is hó alatt van, ezért megint ereszkedés. Kötél elő, szét, beköt….. Megint egy csomó idő, de végre lennt állunk a kuloárban, innen lehet hazasétálni. Seggen csúszunk lefelé, a hágóvasakat azonnal levettük, és csákányféket használunk. Vannak benne jeges részek, ott iszonyat felgyorsulsz, majd a havason visszalassulsz. Jó móka, csak a sötétben nem látni, mikor jön már a jó. Ha meg nagy a tempó, majd kitépi a karodat a csákány fékezékor. 4órakor jön felfelé valaki, persze beszélgetünk. 5-kor megint. A háztól a parkolóig már nagyon nem vidám a helyzet, gyalogolni kell. Én először egy temetőt látok jobb kézre, de azok csak törpefenyők. Aztán kutya meg macska szalad át előttem. Folyamatosan és hosszasan magyarul beszélek Manuhoz, ő meg válaszolgat. Nem értem mit, de nem is érdekel nagyon. 6 órakor, pontosan 24óra után ülünk a kocsiban. Észreveszem, hogy a kabátzsebemben volt még 1 műzliszelet. Hát most megesszük. Rossz nézni, ahogy vezet. Átmegyünk a határon, és az első kútnál megállunk. Ki sem szállunk, elalszunk. f8-kor keltem Manut, hogy majd én vezetek. Rossz ötlet volt, a Villach-Krumpendorf szakasz felemészt, fáj hogy figyelni kell. Otthon a gyerekek már épp megreggeliztek, akkor most indulhatunk is Sellára sízni… Én vacsorázom, és befekszem a kocsiba. Bori odavezet, ez 1 óra alvás nekem. 10körül veszem vissza a bakancsot (na az nagyon fáj) , és egész nap próbálok valami mozgáskoordinációt felépíteni. Nem megy.