Tavaly nem jöttem ide, pedig világverseny szintű rendezés, és jó időnek nézett ki, de hát nagyon kész volt a vállam. Most 1 évre rá még mindig fájt, de már bízhattam benne, hogy kibírja. Talán kibírta. Sőt mintha javult volna bizonyos szempontból. Megfűztem Lacit és Attilát is hogy jöjjenek, mert az AWR-en egyedül voltam, és már utálom, hogy egyedül autókázok ilyen messzire. Már ment a kötelező biztonsági breefing, mikor felhívtam Christiant, hogy már Graz-nál vagyunk. Mondta Suannak, aki állítólag elég ideges lett. Persze tőlem ezt lassan megszokják. És nevezhettünk az első nap reggelén, 600EUR jól jön mindig.

Tök jó a hely, leszálló mellett bazi sátor a HQ, mellette focipályán csövezés 5EUR-ért, alles super. Az egyetlen pont amin felakadtam, hogy Flávió barátunk mosolygott rám a scorer táblácskával jelölt asztal mögül. Na akkor itt lesz pontozás! Hát első nap lett is, mert Ploner barátunk 2,5percel előbb lépett ki. Mivel aznap du-ra frontot vártak, rohadtul sietett mindenki. Sokakban felmerült, hogy azonnal indulnak start után, de Suan megmondta a breefingen is, hogy 3pont/sec a bünti. Ezek után minden eredmény a nagy „provisional” feirattal került ki, és Szilvási Sanyinak ott figyelt a 319pontja (Benes gyerek kapott aznap 480 körül, de azt majd később, hogy miért lett a day quality ilyen amilyen). Utolsó nap nem átallottam már ugyan megkérdezni a kis barátunkat, hogy : „Flavio, ugyan miért van a te sanyidnak 319 pontja, mikor én 5-20 közé saccolom, de lehet hogy nulla az? „ Erre azt mondja ez a kis kreténke, hogy nem bír a programmal, nem tudja mi van vele, de nyugodjak meg, már írt az FAI-nak. Ezek után már csak annyit mondtam neki, hogy szerintem én le tudok vonni 450 pontot papíron is ceruzával, és pont át tudom nyilazni a te sanyid nevét kb. 10 helyezéssel lejjebb. Nem kell hozzá doktori iskola.

Majd távoztam. Eddig is nagy barátja voltam, de most eztán igazán megkedvelhetett. De ezen a versenyen nem csak vele fontam szorosabbra régi barátságomat, hanem a Vihnyalikkal is!

Tegnap azt gondoltam, hogy leszopatom már az összpontozással, de sajna még 8 pontal előttem maradt. Mikor meglett a pontozás, mondtam neki, hogy „8 pont papi, csak 8, aludd ki magad rendesen holnapra!” Este mikor a csehekkel tisztességes mulatozásba kezdtünk a futball-lelátón mindenféle szerek hatása alatt, én előadtam egy performanszt. Ebben egyszemélyben alakítottam magát Dan-t is, illetve a jobb mutatóujját is (2 éve vágta le neki a vontatókötél). Az ujjacska magas hangon kiabált, hogy ő inkább menekülni szeretne Dan-tól, és hernyómozgással igyekezett a lelátón elmászni, Dan meg mérgesen rivallt rá, hogy márpedig ittmaradsz. Az ujjacska nem akart danhoz tartozni mert nem szerette őt soha sem, de dant ez nem érdekelte.

A premier a kis közönségben óriási sikert aratott, komolyan aggódtam, hogy Vlasta lezuhan a lelátóról, a benes gyerek meg szétveri a fejét az üvegfalban. A hiba csak annyi volt, hogy a lelátó mögött aludt Dan a kocsijában… Szerintem nincs annyi humor benne, hogy elmosolyodott volna a párnáján fekve.

Írok a repülésről is, hátha az is érdekel valakit.

Az első nap a startkapun kilépve konstatáltam 3 dolgot: 1: jó pozícióban vagyok, 2: itt kezdődik egy 12km-es macis, szar kis dombokkal, 3: rohadtul nincs emelés.

következmények:

1: néztük, ahogy a brigád 80%-a leszopja magát még a kapuban

2: nem tudtak a macis miatt még minimal distance-ot sem kapni, mert vissza kellett fordulniuk a leszálló felé

3: tekertük még a meleg fingot is.

Ennek ellenére átverekedtük magunkat a macison, majd a genovai lapályon is, és mikor Walter Mayerrel megfogtuk az élboly mögött a 2,5M-t alapig, akkor már vigyorogtam. Aztán még egy ilyen, és már bali fordul először (legalább is ezt hiszi, mert a Chiech meg a Benes már olyan messze járnak). Aztán veretünk haza, minden tök jó, kivéve hogy a gemonai lapos előtt rohadtul nem adja az utolsó hegy. Akkor alacsonyról megyünk ki, és fordulunk. Fordulok, de nem csippan a műszer, azaz mehetek vissza szembeszélbe megint. Másodszorra megvan, boj addigra el. Hátszélbe rávetem magam az első hegyre, fellejtőzök, átugrok a mellette lévőre, azon is, majd lejtőből szembeszélbe elindulok haza a macis fölött. Azon gondolkozom, hogy már megint csinálom a hülyeséget. Azt sem tudom hol vagyok, a nyíl mutatja, hogy 13-as siklószámmal megvan a cél, de csak az erdős-sziklás hegyeket látom előre. De fúj a szél, majd lejtőzgetek valahol….

Az egész versenyre ez volt a jellemző, hogy valahogy előjöttek a tizen-huszonéves élmények Bassanoból, és hogy most mennyire máshogy látom ezt itt. Azóta annyi tapasztalt jött össze, hogy hiába néz ki az egész irtó szarul, nyugodtan megyek a semmibe, nem is nézem a leszállót, csak versenyzünk. Tudom hogy mi fog működni, és mi nem biztosan, és ez elég is. Attilán és Lacin is ezt látom, hogy nem megy nekik úgy mint pl Krusevoban. Ide nagy magabiztosság kell (és még nagyobb kockázattűrés), különben kompromisszumokat kötsz, aminek sok idő az ára.

Az egyetlen kellemetlen dolog az volt, hogy a show végett volt egy 4. fordulópont is, a céltól 1km-re, ahol a ballont kellett volna kerülni. Nem sikerült. A breefingen néztem is, hogy törtvonalú hurokfeladatnál miért van 4. fordulópont, de aztán elfelejtettem a problémának utánamenni. Sokan jönnek oda a célba, hogy jó voltál, de kár hogy nem mentél el oda arra az utolsó Fp-ra. Meg hogy miért nem nézed a műszert, meg ilyenek.

Úgyhogy biztos ami biztos alapon este jót mulattunk.

Másnap hasonló feladaton, picit jobbat sikerült alkotni. Attilát a feladat elején látom, Lacit a célban nem is sokkal utánam. És majd mindennap ez megy.

Viszont!

Harmadnap elküldtek minket Kobaridba! No az ám a föladat! Másik ország! Elég szarul nézett ki a gerinc, nem volt emelés, esett az eső, de húztuk magunkat a lejtőszélben a seppivel, meg még 2 idióta cseh gyerekkel. Eső elmúlt, és 5percen belül jött a termik. Micsoda hegyoldal, mi? Csudahegyoldal! Át a határon is. Aztán hátraugrottunk a Kanin nevű 2700-as csúcs oldalába. Ez a csúcs egy 2000-es platóból nő ki, a z alap meg volt 2300-körül, úgyhogy néztem, hogy a síléc lehet hasznos lenne, mert igen alacsonyan csusszantunk kifelé. Megfordultunk kobaridban, én meg nézem, hogy a rohadék műszer megint nem váltott át. Na mindegy, akkor lehet nincs meg a FP-m. De leszarom, most megint jön a 30km ridgerace! Veretünk vissza mint állat, a végén ugyanott mint előző napokon beszopom a macist, a Vihnyalik és a peterpolach előttem érnek be. Nem megy ez a végjáték.

Utolsó nap már nagyon be vagyok izgulva, hogy most már tenni kéne itten valamit, mert ez az 5-10 közötti célbaérés nem állapot. De a kapuban csak ásítozom, valahogy nem sikerül a nyomást felépíteni a fejemben. Pozícióm nem rossz, -ilyet azért ritkán rontok- és idő lesz, megindulunk a nagy semmibe. Szopódik le mindenki, tekerjük a félmétert is, le van árnyékolódva az egész. A feladat viszont Dny-felé egy ridge-race megint. (Persze ha működne a hegyoldal, és tartana minket szépen.) Az elején nem így tűnik, ott vagyok a nagymenőkkel, de megállogatunk tekerni. Viszont látom, hogy egy gép próbál megszökni alacsonyan, ezért húzok utána, és vonom magammal az egész adrenalinfüggő kretén bagázst. Toljuk magunkat lefelé, át az emeléseken. Szépen befogjuk elől azt a sárkányt: Hát ez csak nem a Chiech? Ez honnan tudta, hogy így működik a lejtő? Csak tán nem azért lett ma ez a feladat, mert ezek minden m2-ét ismerik ennek a hegyoldalnak? Csak nem azért volt Manfred a starton a swifttel(lábról induló vitorlázó-repülő), és repült erre, hogy rádión jeleket adjon az icaros-fiúknak? Mindegy, befogtuk a csókát, the race is on! Hihetetlen dolog ez a ridgerace: üvegre feszített gépekkel 80-al a hegyoldalban 10-20m-re a fáktól, szikláktól, és egymástól. Annyira intenzív ez a tevékenység, és folyamatos maximum koncentrációt igényel, hogy egy ilyen feladaton 3x úgy fáradsz mint amúgy. És amúgy is eléggé kész vagy egy ilyen versenyen.

Szépen haladunk, a Fp előtt csak a 2 fiatal Cseh, a 2 olasz, a neuschwandler, és én alkotjuk az élbojt. Olyanok kopnak el, mint Weissenberger, Vihnyalik, seppi. De valahogy annyira megy ma nekem a dolog, hogy egyszerre csak legelöl vagyok, csak ploner és neuschwandler vannak a közelemben. Többi kiszopta. Nem bízok a ridge-ben, emelkedek. Utol is érnek, megyünk együtt, de szétszakadunk mi is, hogy a végén az utolsó termikben együtt emelkedjünk aztán, és hogy még Chiech is odaérjen pont nívóban. Így izgi a végsiklás, a gépek kb. ugyanúgy mennek. Próbálok másik pályán siklani, nem bízok a gépemben, de sajna nem jön be, csak 4. leszek. De nagyon boldog vagyok, ilyen jól nem ment még sosem. Volt már, hogy világversenyen napot nyertem, de olyan nem volt, hogy egy ilyen nehéz napon végigcsináljam az elejével a feladatot. Ha nincs az első napi hülyeség simán 3. leszek, de ennek a 4.-nek is lehetne örülni. Persze csak ha én nem én lennék.