Amúgy az hogy ennyit fussunk nyári forróságban egy iszonyú állatság. Nagyon érdekes volt az idei túra, mert a verseny előtt hosszasan beszélgettünk Borival, hogy miért is csinálom ezt, miért kell ez. És valahogy bennmaradt a fejemben a gondolatmenet. Azt gondolnám, hogy ezen lamentálni végig egy ilyen pályát rettenetesen negatív. Sőt, egy ilyen pálya nem sikerülhet, ha nem akarod minden erőddel. Én egyáltalán nem akartam ezt most, és mégis könnyen ment. Szokásos elméleti készülődésem a nullával volt egyenlő. Nem tudtam időket, nem gondoltam pulzusokat. Este beszélgettem Pappgabival, és mondta, hogy ő szigorúan 129alatt megy. Hát ez egy tudományos gyerek, majd akkor én is így megyek. Akkor az elmélet tiszta.

A cipőm elég para volt, mert le akart válni a talpa. A bokám fájt, mert múlt 7 végén szlovéniában 1700-tól hó volt, de azért csak felmentem 2500-ra, meg le. Szétfagyott, majd szétvertem. A lágyékom is fájt, mert az november óta ki-ki újul.

Volt itt annyi szar, hogy valamiért tuti ki lehet majd szállni valahol. Előre dörzsöltem a tenyeremet, hogy de jó lesz.

Végül az lett a taktika(mert a P85-ön 3éve nagyonbevált), hogy ami kukoricaföldnél meredekebb, azt gyaloglom. Sőt ami nagyon ótvar meredek, azt lassan gyaloglom! És lefelé sem szaladunk eszetlenül. Az idő kellemes volt, a pulzusom meg olyan alacsony, hogy a pontokon bármit meg tudtam enni. Semmi drága gélt nem kellett enni a táskámból. Villogott a dollárjel a szememben mint Dagobert bácsinak, miközben faltam a banánt uborkával, a paradicsomot gumicukorral. Rá meg kóla.

Szuperül ment az emésztésem, aminek nálam hallható-szagolható jele mutatkozik szabályos időközökben. Hurrá!

Körülöttem kavarogtak az emberek, valahogy valakivel mindig volt menni. Kivéve Galya után, és azt a lefelét meg a lajosházi felfelét rühellem nagyon. Az erdő viszont nem melegedett át érdekes módon, így 130 egynéhányban futottam végig fel a dózeren. Nocsak, ez elég jó mán! - gondoltam.

Msztistvánon egy autós kicsit elvitt a tükrével, majd megállt. Mikor mondtam neki, hogy lehetett volna erősebben is, elküldött anyámba. Valahogy Ausztriában ettől elszoktam. Poén lett volna beküldeni a gépháztetőn a botomat, majd elszaladni be az erdőbe. még a gondolatán is elröhögtem 5percet. Majd legközelebb, amikor épp nem a béke fog megszállni.

Kovács Zsoltival ereszkedtünk Szorospatakra, nullás cipőbe jött! Kemény gyerek!

Szorospatakon valami megsúgta nekem, hogy na most kell figyelni Bali, mert Ágasvár környékén ólálkodik a kalapácsos! Hagytam is Zsoltit elmenni, rohadtul figyeltem jobbra-balra, hol bújik. Hát már fennt volt Ágasváron a rohadék. Odasütött a nap, meleg volt, meredek is volt, és a szarházi tudta, hogy itt nem lehet annyira őt lesni, honnan támad. Mindkettőnknek adott, de Zsoltinak egy olyat, hogy 20p-t kellett feküdnie utána a th. előtt. Szegény Zsolti. De én akkora már a csörgőpatakban feküdtem. Azon gondolkoztam, -ahogy ott fekszem- hogy ma másztunk volna Óváron 1-2 órát, utána itt heverésznénk, pocsolnánk. Nem tudsz te élni, te farok, gyerünk, szaladj tovább, biztosan jól beszorult a meleg itt az irtás szélén Fallósig.

Ja, be hogy rohadna meg.

Fallósig sem voltam szarul, de ott valahogy úgy erőre kaptam, hogy na. Vágta le, vágta fel, és már jön is Hidegkúti th. Na ott minden évben az van, hogy ilyen undortó idill van kialakulva. Van amelyik a függőágyban hever, gyerekek szaladgálnak a réten, ég a tűz, valami épp sül. A Nap már alacsonyan. Annyira gejl, gyomorforgató, hogy kedvem támadna felborogatni az asztalokat , felgáncsolni a kisgyerekeket, káromkodni, böfögni. Sírjanak, szenvedjenek, ne má hogy itt csak úgy ezek elvannak!

De a lényeg, hogy ott ül a Cseh gyerek az asztalnál. Azt mondja engem vár. Engem? Asse tom kivagy, miért vársz te engem? Az ő GPS-e 18%-on van, azért. Az enyém 12-n, mondom neki, de az szumma 30, és már 80/130 körül vagyunk, úgyhogy nem is olyan rossz! Erre a gondolatmenetemre a gyökér ki is kapcsolja a GPS-ét. Komolyan veszi szavamat, naná hogy nem ismer. Egyébként ahogy kifutok a pontról annyira jól mozgok, mint egy őzbak. Majdhogynem ugrándozok. Erre mondja nekem a csóka, hogy jön velem 1 órát, és majd utána ellép.

Hát pajtás, az a szomorú hírem, hogy közelít felénk a Muzsla. Arra fel lehet menni okosan, és azt lehet hinni, hogy lenyomtad mint a bélyeget. De hogy Dióspataknál csak árnyéka leszel önmagadnak az biztos. Ezért aztán neked legalább annyira fingod sincsen arról, hogy 1 óra múlva mi lesz veled, mint nekem. Nem érti.

Úgyhogy a gyerek felfelé kiakadt(még ki is szállt), én meg nem álltam meg a ponton annyira túl akartam lenni az egész Muzsla-ügyleten.

Diós-Pataknál meg eszegetek éppen, és odajön hozzám Barbi(!). Kérdezi tőlem, hogy futhatna-e velem? Szerintem kb. úgy néztem rá, mint mikor a borztól megkérdezi a kanári, hogy énekelhetne-e vele egy kicsit. Büdös vagyok, végtelenül tahó, úgy mozgok mint egy ólmozott tetű, és ő velem akarja tölteni az estéjét. Tényleg nem bírt ennél jobbat kitalálni magának?

De udvariasan ezt mondom:

Persze, örülök, gyere, miért ne. De készülj rá, hogy néha kicsit lassú leszek.

Ahogy ott szaladgál előttem, és elfut felfelé a dombnak, persze én is gázt adok, és simán veszem a fordulatot! De már veszem is azonnal vissza a tempót. 95-nél vagyok, és még most is két lábbal állok a féken! Az órám persze lemerült, de ahogy hallom Spero elég konstans előnyt mutat.

Na, elértünk kénesforrásig. Itt a "kísérőmmel" együtt már 4 nő áll körül a sötétben. Egy épp elment, de az azt mondta, hogy nem akar tőlem semmit. Ezek meg mind azt akarják, hogy én hegynek menjek, ne a célba. Pedig az volt a fejemben, hogy a hülyeségnek márpedig gátat kell szabni! És ez valahol 100-nál van.

Az a baj, hogy nem tudok nekik mit mondani, annyira semmi bajom. Nem fáj semmim, a cipőm egyben. És nem vagyok fáradt. Na az már elég gáz.

Pedig a Havast már '97 óta rühellem, ezen a hegyen mindig a bozót és a bögöly uralkodott, így átengedném nekik a hegyet szívesen. Gyuriék betettek egy kötelet, hogy majd lefelé a rokkantak ügyesen jöjjenek. Kedves, nem?

Innentől elég gyorsan telt a túra, egyszerűen eldumáltuk az estét, így semmilyen beteg gondolat nem bírt kikeveredni a fejemből, amin aztán jól elcsámcsogok órákat. Felfelé ziháltam borzasztóan, lefelé óvatoskodás, mert a fűtől nem látni semmit. Iszonyatosan nehéz pálya ez. Barbi sem szaggat lefelé, úgyhogy elvoltunk. Még ebben a nehéz helyzetben is próbáltam úriember maradni, ami annyiban merült ki, hogy legalább nem fingottam közvetlenül az orra alá.

Világos hegy azért még ilyenkor is élmény, pláne hogy a Hold és a Jupiter (Szaturnusz?) brutális együttállása bevilágította az erdőt. Ezen a ponton van az, hogy tudom, hogy tudja, hogy mit érzek most. Mármint a LővAndris.

Gondoltam majd Világostól nyomom, de nem sikerült valahogy tempót menni a Havasra. Jöttek szembe az emberek sorra, nem örültek nekem annyira, mint én nekik. Havason bunkóskodtam még egy kicsit a ponton, aztán megindultam lefelé, mint egy óriásteknős. Még vizet sem vettem az utolsó EP-n, pedig 5km sok lehet. De éreztem, hogy nem lehet itt már gond. Látszott a leheletem, és száguldottam a hűvös éjszakában. Csodáltam magamat, hogy honnan jön most ez az erő. És majd erre fogok csak emlékezni, mikor jövőre beadom a nevezést. Ultra-szelektív-memória!

Célban múló rosszullét, alvás-evés-beszélgetés. Jó volt nagyon.

Még Kedden is bealudtam az irodában, eltart mire ebből feláll a rendszer.

132km/18:51ó/2. hely

Az adatkedvelők itt nézegethetnek:

http://matra115.hu/kozvetites/hu/cp-chart.html